"Ez a legnagyobb vágyam, ez okoz nekem örömet"

Mikor és hogyan kezdtél el sportolni?

A Kodály Zoltán ének-zenei Általános Iskolájába jártam és Barna Éva testnevelő tanárnő vitt el először gyermek versenyekre, amiken jól teljesítettem. Ezután Kónya Ákos edzőnél kezdtem el hosszútávot futni 10 éves koromban, ami egy évig tartott miután 11 évesen átkerültem mostani edzőmhöz Adamik Zoltánhoz. Elkezdtem nála megismerkedni az atlétika számaival és bevallom őszintén egymás után estem szerelembe.

Miért pont az atlétika mellett döntöttél?

Őszintén az atlétika előtt egyszer megpróbálkoztam az úszással, de túl hideg volt a víz és mindig a szaunában kötöttem ki. Igazából nem is nagyon orientálódtam a sport felé kisebb koromban, mivel az óvónénik is mind az éneklés felé irányítottak. Mindig is szerettem mozogni, igy lettem először távfutó, amit még nem vettem olyan komolyan. Ezzel ellentétben, amikor Zoli bácsi megismertette velem az ügyességi számokat, olyan volt mintha hazaértem volna. Ez tényleg olyan, mint a szerelem. Megmagyarázhatatlan, hogy valójában mit is szeretünk benne. Egyszerűen csak az egészet. Talán a sebességet, a REPÜLÉST, az önbizalmat, erőt, fájdalmat és tapasztalatot, amit képes adni. Nem is beszélve a rengeteg emlékről.

Volt-e kedvenc pillanatod eddigi pályafutásod során?

Rengeteg csodálatos pillanatban volt részem ez alatt a 8 év alatt. Az összes utazás, válogatott versenyek, edzőtáborok vagy nagy egyéni csúcsok. Az egyik kedvencem, amikor 12 évesen a Varsói Gyermek Válogatottba bekerültem és úgy ültem fel a buszra, hogy senkit nem ismertem, egyedül ültem. Visszafelé viszont már sok új barátot szereztem, akikkel azóta is jóban vagyunk és azóta is egymásnak szurkolunk vagy éppen egymással versengünk. Itt éreztem úgy, hogy valaminek a részese lettem.

A legkedvencebb pillanatomat 14 évesen éltem meg. A Diákolimpia Országos döntőben távolugrásban indultam, ahol sorozatban egyéni csúcsokat ugrottam majd az utolsó kísérletemnél csak annyit éreztem, mintha repültem volna. Óriási 590 cm-es egyéni csúcsot ugrottam.

A legkedvesebb emlékem, amikor 13 évesen ugyancsak a Diákolimpia Országos döntőn 556 cm-es egyéni csúccsal megnyertem a távolugrást és ezzel a Kun Zita Emlék-dijat.

2018-ban úgy volt, hogy nem is indulok el a fedettpályás versenyeken mivel szinte az egész alapozó időszakom kimaradt egy betegség miatt, de úgy éreztem szükségem van a versenyzésre igy elindultam. Mindenki azt mondta, hogy ne várjak magamtól egyéni csúcsokat vagy kirobbanó formát én pedig csak vártam, hogy megmutathassam, hogy nekem valamiért ez által kellett megerősödnöm és jobbá válnom. Sokat halljuk, hogy MINDEN FEJBEN DŐL EL!!! Egyéni csúcsot értem el 60m gátfutásban és magasban is, az utóbbit megnyerve, valamint országos csúcsot futottunk 4X200 méteren. Azóta tudom, hogy valójában képesek vagyunk bármire, ha tényleg elhisszük.

Természetesen a most fedettpályán hármasugrásban elért eredményem egy óriási meglepetés és egyben hihetetlen érzéssel tölt el azóta is, ha visszagondolok, igy ez is egy nagyon emlékezetes pillanat számomra.

Van példaképed?

Természetesen van. Szerintem kicsit különlegesebb is, mint általában a példaképek szoktak lenni. Az én példaképem a 2013-ban 13 éves korában elhunyt Kun Zita. 11 éves voltam. Akkor kezdtem el megismerkedni az atlétika számaival. Gyönyörűnek tartottam a mozgását, olyan volt, mintha repült volna. Ott akkor valami megfogott benne és olyan akartam lenni, mint Ő. Neki is a távol, a magas és a gát a fő száma, valamint többpróbában is nagyon ügyes volt. Az Ő technikáját akartam megtanulni és végül sikerült is. Miután én idősödtem sajnos el kellett engednem (ez nagyon nehéz volt), tovább kellett fejlődnöm, igy ma már ha eredményileg és technikailag nem is, de mentálisan és lélekben rengeteg erőt ad.

Hogyan tudod összeegyeztetni a tanulást a sporttal?

Igazából sok tanár úgy gondolja, hogy most a délutánunkból csak 2-3 óra megy el az edzéssel, amellett simán lehet tanulni. De ez nem igy van. Az idő alatt olyan szinten koncentrálunk és elfáradunk mind testileg és mentálisan, hogy a legtöbbször az embernek nehéz rávennie magát a tanulásra. Én is igy vagyok vele, a tanulás fontos, jó, ha tisztában vagyunk a körülöttünk lévő világgal meg természetesen szeretek jó jegyeket kapni. De igen néha jobb helyette inkább a vacsoránál tovább maradni és beszélgetni a szüleimmel, egy forró fürdőt venni egy kemény edzés után, vagy amikor este hazaérek csak leülni a teraszon és hallgatni a madárcsicsergést, bekapcsolni a TV-t és megnézni valami jó filmet, vagy igen, chattelni azokkal az emberekkel, akik sajnos messze élnek tőlem, de ők azok, akik igazán megértenek. Szóval inkább figyelek az órákon és kevesebbet tanulok itthon. Inkább csak a főbb tantárgyakra. Szerencsére nem szakadok meg a tanulásba, mondjuk nem is vagyok egy kitűnő tanuló, de soha nem is volt a célom. Persze néha rossz, ha belegondolok, hogy lehetnék jobb is ezen a téren, de próbáltam már. Monotonná váltak a mindennapjaim és nagyon boldogtalan lettem. Tartom ezt a 4-es szintet és ezzel meg is vagyok elégedve.

Mennyire kíséred figyelemmel a korosztályodban sportolók eredményeit?

Az itthoni versenytársaim eredményeit nagyjából tudom, nyilván ez valamilyen szempontból néhány versenyszámnál szükséges is taktikailag. Például egy gátfutásnál jó, ha tudom, hogy a mellettem levő pályán egy 5 tizeddel jobbat futó sportoló indul, hogy ne lepődjek meg és ki tudjam zárni, hogy végig előttem lesz. Valamint nyilvánvalóan azért szinte az összes számban tudom, hogy kik a kiemelkedőek. Ez főként annak köszönhető, hogy szerencsére az évek alatt az embernek kialakul egy ismerettségi köre. Ha csak köszönőviszonyban is vagyunk valakivel, akkor is ismerjük egymás eredményeit. Más nemzetiségű korosztályombeli sportolók közül inkább a többpróbázók eredményeit követem figyelemmel, más sportágakban inkább csak az élmezőnyt.

Számodra mi a legnehezebb az élsportban?

Nekem amivel a legnagyobb problémám van mentálisan az a türelem, így szerintem ez a legnehezebb is. Türelmesnek lenni, amikor az ember fejlődne és meg is tesz érte mindent, de egy helyben totyog. Vagy amikor sokkal többre képes a sportoló, de egyszerűen valami mindig közbejön... Ilyen és hasonló helyzetekben nehéz megtartani a hitet és türelmesnek maradni. Az elmúlt éveim erről szóltak: "Talán majd jövőre..." A másik legnehezebb dolog szerintem magunk mögött hagyni például egy-egy rossz versenyt vagy időszakot, levonni belőle a tanulságot és nem elveszíteni a hitünket saját magunkban és a jövőnkben, céljainkban. Ez nagyon nehéz.

Előfordult már, hogy abba akartad hagyni a sportot? Mi/ki segített át a holtponton?

Nagyon szeretem a többpróba összes számát (plussz most már a hármaugrást) de valamiért a távol más. A legnagyobb szerelem. Ezt soha nem fogom megérteni. Most májusban lesz négy éve hogy 590 cm-t ugrottam. Azóta minden egyes versenyem egy szenvedés. Végülis a legnagyobb szerelem okozza a legnagyobb fájdalma(ka)t. Egyszer vagy kétszer volt, hogy élveztem az ugrást. De azok se sikerültek jól. De négy éve minden ugrásomhoz úgy állok oda, hogy talán most jön az áttörés, aztán amikor újra és újra nem, az nagyon tud fájni. Azokban a pillanatokban igen jönnek csúnyább gondolatok, de szerencsére ezeket kisidőn belül felváltja a REMÉNY!!!!!!!

Sajnos volt nehéz időszakom is. 2017 évvégén mononukleózisom volt, ami miatt egy hónapig egyáltalán nem mehettem sehova, de még edzeni sem edzhettem. Ez egy sportolónak alapból egy törés. Ez ugye az alapozó szezonunk volt és nagyon nagy reményekkel és célokkal indultunk neki az edzőmmel. De miután meggyógyultam sem edzhettem normálisan sajnos, igy nem fejlődtem semmit és ezt nagyon nehéz volt elfogadnom. Majdnem az Ifjúsági EB-re se jutottam ki. Az egész 2018-as évem egy rémálom volt. Ott éreztem először olyat, hogy nem élveztem az edzéseket, sem a versenyzést. Nagyon nehéz volt, nem biztam magamban. A céljaim egyre távolabbiaknak tűntek és kezdtek eltűnni a messzeségben. Igen azt a tipikus "Minek csinálom még? Feladom" érzést éreztem. Nem szerettem önmagam, türelmetlen és nagyon negatív voltam, mivel úgy éreztem nem érdemlem meg, hogy jó legyek. Ez azért volt, mert az a mottóm, hogy AZ ELVÉGZETT MUNKÁNAK MINDIG MEGVAN AZ EREDMÉNYE!!! És én nem tudtam dolgozni sokáig ezért úgy is éreztem nincs miért elérnem jó eredményt, nem érdemlem meg. Ebben az időszakban sok minden megfordult a fejemben, köztük az is, hogy abba akarom hagyni. DE valami vitt tovább. A remény a 2019-es évben és a bizonyítási vágy.

Szerintem ilyen és ehhez hasonló helyzetekben csak saját magunkon tudunk segíteni, de nagy szükség van benne a számunkra fontos emberek támogatására. A család, az edző és a barátok. Azóta is nagyon hálás vagyok nekik, hogy mellettem maradtak és elviselték a sok hisztimet, kirohanásomat és támogattak, valamint hittek bennem akkor, amikor én nem!

Sokan gimi után felhagynak a sporttal, versenyekkel. Mit gondolsz, rád milyen hatással lesznek a megváltozott körülmények? Esetleg van már konkrét terved a jövőre nézve?

Én kihagyok a gimnázium után egy évet pont azért, hogy csak a sportra tudjak koncentrálni. Nagyon várom ezt az időszakot és kíváncsi vagyok, vajon tényleg lehet-e belőlem komoly élsportoló. Mivel úgysem tudom igazán mivel szeretnék foglalkozni az életben a sporton kívül, igy ráérek. Mindenki sietteti ezt a továbbtanulás dolgot, de inkább várok és hozok egy jó döntést, minthogy évek múlva rájöjjek, hogy nem is azt szeretném csinálni, amit tanultam. De természetesen a fő cél az, hogy élsportoló legyek. Ez a legnagyobb vágyam, ez okoz nekem örömöt.

Edződtől, szüleidtől tudjuk, hogy azért a sport mellett némi kreatív véna is jutott neked. Van esetleg valami terved, elképzelésed ennek kibontakoztatására?

Először gondolkoztam rajta, hogy talán ezen az úton kellene elindulnom továbbtanuláskor, de rájöttem, hogy akkor ugyanolyan teljesítési vágyam lenne rajzolásban is, mint a sportban. Meg szeretném tartani azt a varázsát, hogy kikapcsoljon és teljesen megszűnjön a világ körülöttem. Néha fél évig nem is rajzolok, mert elkezdek ott a teljesítményért dolgozni. De az már nem olyan, így amikor nekiállok, újra meg tud nyugtatni. 

A végére pár villámkérdést tartogatunk:

• Mi a kedvenc színed? Rózsaszin
• Mi a kedvenc ételed?  Carbonara
• Mi a kedvenc italod? Limonádé
• Mi a kedvenc márkád? Egyértelműen NIKE.
• Kedvenc zene?  Zara Larsson-Symphony
• Kedvenc film? UNBROKEN
• Milyen csapatsportágban tudnád elképzelni magad? röplabda, kosárlabda
• Melyik sportoló bőrébe bújnál egy napra? Armand Duplantis
• Színház vagy mozi? Mozi
• Mit olvastál legutóbb?  Szent Johanna Gimi (még általánosban)

Köszönjük, hogy időt szántál ránk! Gratulálunk az eddigi eredményeidhez, és további sok sikert kívánunk!

Köszönöm az interjút.